Haza és Haladás a 21. században
A világtörténelmi jelentőségű párizsi klímacsúcs végével egy időben tarotta a Fidesz 26. kongresszusát. Olvashattuk, hogy mi történt, Európát szapulták azért, mert nem akarja kizárni a menekülteket, illetve visszautasították a gender-őrületet, és megbeszélték, hogy szerintük mi is lenne a nők feladata az életben. Az éghajlatváltozásról egy hang sem esett, mint ahogy a kitántorgott majd félmillió magyarról, az orvoshiányról, az előregedő társadalomról, vagy akár Budapestet fojtogató szmogról sem.
Az ország vezető politikai szerveződése azokat a dolgokat választotta ki témának, ahol a legegyértelműbb, hogy a magyar társadalom értékrendje jelenleg évtizedekkel a nyugatiak értékrendje mögött van. Ezek után lelkesen visszautasította a nyugatiak által vallott értékekeket, és ez lett a mi fő értékünk - az elutasítás. Tiszta szerencse, hogy a klímaváltozást nem tartják elég fontosnak, hogy szót ejtsenek róla.
Kérem, ennél a fánál már jártunk - A 18. szazadban, II. József idején úgy hívták ezt a problémát, hogy "haza vagy haladás". II. József megpróbálta modernizálni Magyarországot, ma úgy mondanánk, hogy alkalmassá tenni arra, hogy megfeleljen a kor kihívásainak. A magyar uralkodó elit jelentős része pedig hevesen ellenállt, részben hatalomféltésből, részben pedig az új idegen módi iránti gyanakvásból. Most ugyanez van: a Fidesz a világ és az EU által ránk kényszerített új kereteket, új gondolkodásmódot visszautasítja azzal, hogy ez nem való a magyarnak.
Nem gondolom, hogy a haladás önmagában érték lenne, illetve, hogy a nyugat-európai értékek eleve jobbak lennének, mint a keletiek. Azt viszont gondolom, hogy a világ változik, és a nyugat-európai változások előbb-utóbb eljutnak Közép-Európába is, akár tetszik, akár nem. Így van ez a popzenében, a tudományban, a gazdaságban, és abban, ahogy az emberek egymáshoz hozzáállnak. Magyarország Nyugat-Európa perifériája, és ez az eszmeáramlat szinte teljesen egyirányú. (Mi embereket küldünk az eszmékért cserébe.) A Fidesz-kongresszuson jól látszott, hogy még az önmeghatározásunk is a nyugati értékek függvénye - mi azok vagyunk , akik elutasítják a nyugati hülyeséget.
A nyugati értékrend nőügyben, bevándorlás-ügyben, vagy akár éghajlatváltozás-ügyben azoknak a társadalmi viszonyoknak a terméke, amelyek előbb-utóbb hozzánk is begyűrüznek majd. (Ismétlem, nem azért mert ezek jobbak, mint a mostani hazai értékek, hanem azért, mert mi a Nyugat perifériája vagyunk.) A nők ugyanannyit akarnak majd keresni, mint a férfiak, a bevándorlók szépen lassan részeivé válnak az országnak (nézd csak meg bármelyik Csillag születiket a TV-ben, azt hiszem, még nem sikerült olyan évadot csinálni, amiben ne szerepelt volna egy félig fekete, vagy ázsiai származású magyar fiatal.). És igen, kell majd telepítenünk egy csomó szélturbinát, és napelemeket is.
Az EU-csatlakozás és a szabad munkaerő-áramlás nem felerősítette a nyugat-európai folyamatokhoz való alkalmazkodást, hanem visszavetette azt: aki jól teljesít a nyugati viszonyok közt, az már szabadon elmehet, nem kell itthon küzdenie a haladásért. Akik nem mentek el, azok a koruk, tudásuk, vagy lelkialkatuk miatt maradnak itthon. Sokan közülük gyanakszanak a nyugati kultúrára, vagy irigylik az ottani életszínvonalat. És szívesen hallgatják, amikor a Fidesz arról beszél, hogy a Nyugat milyen tévutakon jár, még akkor is, ha olyan okosnak képzeli magát. De attól, hogy a Nyugatra leginkább nyitott emberek elmentek, csak lelassult a nyugati kultúrszivattyú, de le nem állt.
Az a furcsa mindebben, hogy Szent István államalapító királyunkat éppen azért ünnepeljük, mert tűzzel-vassal ráerőszakolta a magyarokra a nyugati módit: bevezette a kereszténységet, megszüntette a törzsek hatalmát, nyugati szakembereket hívott (lásd Sz. Gellért) az országba. IV. Béla, Mátyás király, Széchenyi, és még számos példa van a magyar történelemben arra, hogy ünnepeljük a modernizálókat, akik nem tettek mást, mint behozták a legújabb nyugati modelleket. Most nincs ilyen hősünk: Orbán nem Szent István vagy Széchenyi, hanem Koppány.
